Voltak nehéz, sőt kritikus időszakok. A fradisták közül nagyon sokan fújják kívülről kedvenc csapatuk történelmét, és ők bizony órákig tudnának mesélni a viharos időszakokról. Mondjuk 1950. február 26-áról, amikor az FTC-t egyszerűen átkeresztelték ÉDOSZ-ra; vagy 1951 januárjáról, amikor szovjet mintára átalakították a klubokat: az MTK-ból előbb Textiles, majd Budapesti Bástya, később Vörös Lobogó lett, az Újpestből Budapesti Dózsa, a Kispestből Budapesti Honvéd, az ÉDOSZ-ra keresztelt Fradiból pedig Kinizsi - ráadásul piros-fehér színNagy Béla, a klub legendás krónikása ma is őriz a Fradi-múzeumban egy piros-fehér Kinizsi feliratú lobogót afféle mementóként. Szenvedés volt ez is, ám akkoriban még volt pénz, az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete támogatta a klubot, bár a "Hajrá, Fradi!" kiáltás legfeljebb egy-egy kocsma borgőzös rejtekéből hallatszott csupán. Később is akadtak gondok, például az 1984-1985-ös szezonban, amikor is a Ferencváros majdnem kiesett, a csúfos tizenharmadik helyet szerezve meg 34-38-as negatív gólkülönbséggel.

Manapság ismét válságban van a Fradi. De ez a válság más. Ez a "ménkű" nem egyik pillanatról a másikra csapott be, ez a válság hónapok óta mélyül, és ma ott tartanak a zöld-fehéreknél, hogy a csapat foghíjas lelátó előtt játszik az Üllői úton, a kulcsjátékosai pedig éppen elhagyni készülnek a Fradit. Sokan kongatják a vészharangot.

Nyilasi Tibor, a klub legendás alakja, hajdani ezüstcipős futballistája, bajnokcsapatot formáló edzője is aggódik kedvenc csapatáért, amit mi sem jelezhet jobban, mint hogy most megszólalt Fradi-ügyben.

Nyilasi Tibor régen nyilatkozott már, mondván, ő a magyar foci gondjai közepette remekül érzi magát egy "szigeten", a gyerekek között az MLSZ utánpótlás-bizottságának szakmai felügyelőjeként, most azonban megtört a hallgatás, és e helyütt az ő indulatoktól sem mentes mondatait olvashatják, amelyeket a mai napig rajongott sztár a Ferencváros éppen távozni készülő futballistáinak figyelmébe ajánlja…

A szegénység tisztítja meg a futballunkat

Nyilasi Tibor azt mondja, az ôsfradistának akkor is FTC-címeres mezben kell futballoznia, ha éppen kevesebb pénzt kínálnak neki az imádott csapatnál (Fotó: Németh Ferenc)

- Mit szól a kupasorsoláshoz?
- Lehetett volna szerencsésebb is a Debrecen - mondta Nyilasi Tibor. - A horvát Hajduk Split nehéz ellenfél, de én azt mondom, a Loki képes lehet a bravúrra. Itthon győzni kell egy nullára, idegenben pedig veszélyes kontrákkal operálni, legalább egyszer betalálni, és akkor meglehet a hőn áhított továbbjutás. Ami pedig a Ferencvárost illeti… Néhány éve még bátran kijelentettem volna, nem lehet vitás a továbbjutás, de most óvatosan kell fogalmaznom. Fogalmam sincs, kik alkotják majd a Ferencváros játékoskeretét, a fehérorosz csapatot, az - várjon kibogarászom a nevét az újságból… - FC MTZ-RIPO Minszket nem ismerem.

- Akkor máris témánál vagyunk. Gyanítom, megvan a véleménye a Ferencvárosnál kialakult helyzetről. Még akkor is, ha ma már csupán egyszerű szurkolóként jár az Üllői útra - ha jár egyáltalán… - , és igyekszik távol tartani magát a magyar klubfutball zűrzavaros ügyeitől.
- Az utánpótlás-területen valóban valamiféle szigeten dolgozom, örömmel vagyok a gyerekek között, és minden pillanatát élvezem ennek a munkának. De igyekszem képben lenni, hiszen aggódom a Ferencváros jövője miatt. Mindenki előtt tisztázzunk valamit: sokan szidják Furulyás Jánost, az ő nyakába varrják, hogy nincs pénz, hogy a játékosok szép sorban elhagyják a klubot, azonban erre azt mondom, hogy kalapot kell emelni mindenki előtt, aki ma öt forintot betesz a magyar labdarúgásba. És ez nem valamiféle felmentés, ez a realitás. Kész, vége, megszűnt a jólét. Ki merem jelenteni, hogy megkezdődött a mi futballunk megtisztulása.

- Cinikus…
- Szó sincs cinizmusról. Évek óta nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb mindenhol elfogy a pénz, hogy a kluboknál át kell állni valami egészen új, nadrágszíjhúzó gazdálkodásra. Most éppen itt tartunk. A Debrecent leszámítva egyetlen csapatnál sem dőzsölnek, mert annak már vége. Ki kell mondani, amiről már sokan és sokszor beszéltek: legyen félamatőr a magyar első osztály, mert egyszerűen ennyi pénz jut erre a sportágra. Amelyik klub megengedheti magának, hogy profi futballistákat fizessen, az tegye. Azonban ez ne legyen kötelező, érjék be a csapatoknál, mondjuk, hat-hét profival, a többiek dolgozzanak, keressenek máshol a futball mellett. kombinációval. - Most én leszek cinikus: elképzelem, ahogy a Ferenváros játékosai délelőtt műbútorasztalosként vagy hentesként dolgoznak, délután pedig az Újpest elleni rangadóra készülnek.
- Ha nincs elég pénz, akkor csak ez lehet a megoldás. Akár a Fradinál, akár máshol. No, de visszatérve Furulyás Jánosra és a jelenlegi helyzetre: a Fradi elnöke hosszú ideje szponzorok után rohangál, azonban most van csak igazán nehéz helyzetben. Játszottak ugyanis egy - hogyan is fogalmazzak… - felejthetetlen kupadöntőt, amelynek az egyik résztvevője a Ferencváros volt. Ott minden eldőlt… Én rengeteg jómódú emberrel vagyok kapcsolatban, ismert üzletemberekkel, akik ha akarnák, megmenthetnék a Fradit. Én pedig, persze, próbálok itt is, ott is segítséget kérni, szóba hozni az FTC pénztelenségét, és mit gondol, az utóbbi időben mit vágnak a fejemhez?

- A Sopron elleni kupadöntőt.
- A Sopron elleni kupadöntőt. Az ott mutatott szégyenteljes játékot, a sportszerűtlen viselkedést, a sértődött elvonulást, és erre nem tudok mit mondani. Azon a meccsen sokkal, de sokkal többet vesztett a Fradi, mint a Magyar Kupán. A maradék nimbusz is odalett, mert a pénzvilág egyszerűen fél ettől a közegtől. Képzelje, nemrég egy ismerősöm mesélte, az egyik befektetni szándékozó cég képviselője a következő mondattal rukkolt ki: minek építsek én plázát, bármit a Fradi-stadion mellé, ha a csapat egyszer majd kikap, a szurkolók dühükben lebontják az épületet. No, hát itt tartunk…

Lipcsei Péteréknek ne a pénz legyen fontos

- Szóval, akkor ön nem Furulyás János elnököt teszi felelőssé azért, hogy a kulcsjátékosok szép sorban búcsút intenek az Üllői útnak?
- Mondom, gyakorlatilag lehetetlenség pénzt szerezni a magyar futballra. És ha már a játékosokat hozta szóba… Az isten szerelmére, mondja meg nekem valaki: mostanság hol van a Fradi-szív, a klubhűség, hová tűntek az érzelmek? Hát hogyan jutott eszébe Lipcsei Péternek vagy Szűcs Lajosnak, hogy az asztalra csapjon, odavágva a szerződést, és azt mondja, ők ebből nem kérnek, inkább elmennek Győrbe vagy tudom is én, hová.

- Ezt teszik, mert hülyítik őket. Fizetés helyett ígérgetnek a játékosoknak, és a nagy adósságot nem rendezik, hanem egy, soványabb kondíciót kínáló új szerződéssel próbálják a játékosokat zsarolni.
- Nem akarok senkinek a pénztárcájában turkálni, de… A mindenségit neki! Nekem ne mondja azt egyetlenegy régebbi Fradi-játékos sem, hogy most napi gondokkal küszködik, hogy az évek során nem keresett annyit, hogy a nehéz időszakot átvészelve ne lehessen türelmes. Ha korábban természetesnek vették a ferencvárosi fiúk, Lipcsei Péter és a többiek, hogy tejszínhabos kakaó jut nekik hétről hétre, akkor most érjék be a cikóriakávéval. Igenis tartoznak ennyivel ennek a klubnak. Mi az, hogy elmegyek, és cserbenhagyok mindent, mindenkit, a szurkolókat, fogom magam, és átigazolok? Hát ilyen nincs! Kész! Ha ezt megteszi, akkor ezzel egy életre leírja magát akár Lipcsei Péter, akár Szűcs Lajos. Nekik itt kell futballozniuk, példát mutatni a többieknek, sőt a pályafutásuk befejeztével is a Ferencváros szolgálatában kell maradniuk. Tolerancia! Ez hiányzik most, és nem említem ezredszer a Fradi-szívet, mert már valóban viccesen hangzik lassan az én számból is.

- Szinte hallom, ahogy a játékosok azzal érvelnek, el kell tartaniuk a családjukat, márpedig a Fradi-szívükre nem kapnak paprikát, kolbászt, kenyeret a közértben.
- Nézze, a Ferencváros mindig arról volt híres, hogy a legnehezebb időszakban is összefogott a csapat, a közönség. Ezért tudott fennmaradni, amikor ki akarták nyírni. Nem akarok mást mondani, csak befejezésképpen annyit, hogy Dalnoki Jenő, Lakat Károly, Mészáros József, Albert Flórián soha, semmi pénzért nem hagyta volna el a Ferencvárost, még akkor sem, ha az a csőd szélére kerül.